Aspektus+
Elérhető

Az Aspektus Csoport nevében az Alternatív Közösségek Egyesülete támogatási programot hirdet az európai uniós Polgárok, Esélyegyenlőség, Jogok és Értékek (CERV-2024-CITIZENS-VALUES) program finanszírozásában „Elérhető” címmel Magyarországon működő civil szervezetek számára 265.000 € keretösszeggel. Az Elérhető az Aspektus Csoport Aspektus+ elnevezésű, civil szervezeteknek szóló regionális támogatási programjának pályázata.

Az Aspektus Csoport négy vidéki (Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged) civil szervezet összefogásából alakult. Regionális erőforrásközpontok hálózataként tekintünk magukra, elkötelezettek vagyunk a demokrácia és a helyi közösségek autonóm működése iránt. Célunk a magyarországi civil társadalom és a vidéken működő szervezetek erősítése pályázati programok, képzések, mentorfolyamatok, hálózatépítési tevékenységek és gyakornoki programok által.

Miért van szükség az Aspektus+ programra?

A 2010-es választások után Magyarországon rendszerszinten épült le a demokrácia, ami a jogalkotásban, a civil szervezetek autonóm működésében és az állampolgári szerepvállalásban is megmutatkozik. Az európai uniós értékek megkérdőjelezése állandó jelenség volt a 2010 és 2026 között regnáló kormányok kommunikációjában, ami jelentősen rontotta az alapjogok ismeretét a magyar társadalomban.

Ennek az időszaknak öröksége, hogy a civil társadalom komoly kihívásokkal szembesül a működés és fenntarthatóság terén. A finanszírozás átpolitizáltsága, a párbeszéd és az érdekérvényesítés fokozatos ellehetetlenítése egyre szűkülő teret eredményezett a civil szervezetek körül. Az elmúlt évek válsághelyzeteinek hatására a szerveződések működési körülményei tovább romlottak. 

A 2026. áprilisi választások eredménye kivételes lehetőséget nyújt a változásra, a jogállamiság visszaállítására és a demokrácia újraépítésére. A civil szervezetek működésére nézve számos potenciális veszélyforrás megszűnt, az átmenet időszaka nem jelent gyors változást.

A fejlett civil társadalom, az erős és független civil szervezetek elősegítik az állampolgári részvételt, és széleskörű képviseletet biztosítanak az embereknek. Ez a demokráciát erősebbé és ellenállóbbá teszi. A független, önrendelkező közösségek képesek ellenállni a radikalizálódás, a szélsőségesség, az antiszemitizmus, az idegengyűlölet, a homofóbia és az intolerancia, illetve általában a gyűlölet megnyilvánulásaival szemben. Az európai értékek védelme érdekében tehát kulcsfontosságú a vidéki civil szektor kapacitásfejlesztése.

Az Aspektus Csoport olyan demokratikus országért dolgozik, ahol az egyenlőség érvényesül és a helyi közösségek autonóm módon működnek. A helyi közösségek szerepe a demokrácia védelmében és a demokratikus rendszerek fenntartásában felbecsülhetetlen fontosságú, ezért a civil reziliencia, a szervezetek ellenálló képességének ösztönzése az egyik legfontosabb feladatunk. 

Az Aspektus Csoport – Alternatív Közösségek Egyesülete, Dialóg Egyesület, Emberség Erejével Alapítvány, Motiváció Egyesület – az Európai Unió Alapjogi Chartájában megfogalmazott alapjogok, a közösség, a nyitottság, a szabadság, az egyenlőség, a szolidaritás, a cselekvés, a részvételiség, az állampolgári jogok és az emberi méltóság szellemében, az európai uniós értékek erősítése céljából teszi közzé támogatási programját a vidéki civil szervezetek részére (Aspektus+ Regionális támogatási program civil szervezeteknek). 

Az Aspektus+ Elérhető pályázat célja

A felhívás átfogó célja, hogy támogassa Magyarország vidéki (a fővároson kívüli) civil szervezeteit abban, hogy a demokrácia függetlenebb, stabilabb és aktívabb szereplőivé váljanak. A pályázat konkrét célja, hogy a szervezetek számára olyan alacsony küszöbű pályázati lehetőséget biztosítson, amely könnyen elérhető, gyorsabb elbírálási idővel rendelkezik, és megoldást nyújt a sürgős problémákra és szükségletekre. 

A pályázati konstrukcióban két alapvető tevékenységtípust támogatunk: hálózatépítés, illetve rendezvények, akciók.

A program eredményeként évente 25-30 vidéken működő civil szervezet erősítheti meg kapcsolatait más szervezetekkel. Tagjaik konferenciákon, tanulmányutakon, műhelyeken vehetnek részt, vagy rövid megvalósítási idejű akciókkal, kampányokkal, rendezvényekkel járulhatnak hozzá helyi problémák közösségi megoldásához, illetve növelhetik láthatóságukat és társadalmi bázisukat.

A pályázat tehát elsősorban olyan programokat, akciókat támogat, amelyek összhangban az EU alapértékeivel elősegítik és megerősítik a civil társadalom szereplőinek összekapcsolódását, részvételét és szerepét a helyi problémák megoldásában, vagy felhívják a környezetük figyelmét a helyben, közösségi összefogással orvosolható problémákra. A támogatható tevékenységek formáinak széles köre lehetővé teszi, hogy a felmerülő szükségletek kielégítésére a pályázók a közösség igényeinek leginkább megfelelő megoldást találják meg.

A pályázók köre
  1. A programban azok a Magyarországon, Budapesten kívül bejegyzett, és a fővároson kívül működő szervezetek (egyesületek, alapítványok) pályázhatnak, amelyek függetlenek az állami, vagy önkormányzati intézményrendszertől, és tapasztalattal rendelkeznek a pályázatban felvállalt probléma kezelésében.  
  2. Nem pályázhatnak pártok, pártokhoz kapcsolódó szervezetek, kamarák, köztestületek, munkaadói és munkavállalói érdekképviseleti szervezetek, a biztosító egyesületek, non-profit gazdasági társaságok, szövetkezetek, informális csoportok, kisebbségi önkormányzatok, valamint egyházak.
  3. Egy szervezet egy fordulóban csak egy pályázatot nyújthat be. Amennyiben egy szervezet támogatást nyer, további fordulóban nem nyújthat be pályázatot.
  4. Az a szervezet, amelyik támogatást nyert az Aspektus+ Hatókör kiíráson, nem pályázhat az Aspektus+ Elérhetőbe.  
A program megvalósításának ideje
  1. A támogatás maximum 8 hónap alatt megvalósuló programokra igényelhető. 
  2. A projektek megvalósítása 2026. december 1. és 2028. november 30. között történik.
Pályázható források
  1. A pályázatra rendelkezésre álló teljes forrás 265.000 EUR.
  2. Pályázni folyamatosan lehet az adott évre rendelkezésre álló keretösszeg kimerüléséig. A keretösszeg az első fordulóban (2026. december 01. – 2027. november 30. között) 132.500. EUR, a második fordulóban (2027. december 01. – 2028. november 30. között) 132.500. EUR.
  3. Minimális támogatási összeg 700.000 HUF, a maximális 2.000.000 HUF.
  4. A nyertes pályázók a megítélt támogatás 100%-át a szerződéskötést követően egy összegben megkapják.
  5. A pályázat nem igényel önrészt.
Támogatható tevékenységek

A program elsősorban az alábbi tevékenységeket támogatja:

Hálózatépítés

  1. részvétel konferencián, tanulmányúton, workshopokon 
  2. workshopok, képzések, konferenciák és egyéb tanulási események szervezése 
  3. hálózatépítő találkozók szervezése
  4. közösségi események


Rendezvények, akciók

  1. kommunikációs és figyelemfelhívó kampányok
  2. közösségi részvételi programok
  3. önkéntes toborzó, a társadalmi bázist növelő rendezvények
  4. helyi, aktuális problémára reagáló akciók
  5. érdekérvényesítés
  6. eredmények terjesztése, nyilvánosság elérése
Határidők

A pályázati felhívás kétéves időtartama alatt folyamatosan van lehetőség a támogatási igények benyújtására az adott évre rendelkezésre álló keretösszeg kimerüléséig. A pályázatok elbírálása kéthavonta történik. 

Az első év forrásaira 2026. október 12-től, a második év forrásaira 2027. október 01-től nyújthatók be pályázatok.

A pályázat beadásának módja

Pályázni elektronikus úton (online) a Aspektus Csoport oldalán elérhető pályázati űrlap kitöltésével és beküldésével lehet. A pályázat nyelve magyar.

Az online pályázati űrlap elérhető itt:
https://forms.gle/gCPSnpm1kyw64NMv9

A pályázat kötelező mellékletei:

  • Online pályázati adatlap 
  • Pályázati űrlap
  • Költségvetési terv
A nyertes pályázók kiválasztása

A bírálati eljárásban a kiíró által felkért szakértők azt vizsgálják, hogy

  1. a pályázó jogosult-e a pályázat benyújtására,
  2. a pályázó szervezet eddigi tevékenysége, kapacitásai alapján alkalmas lehet-e a program megvalósítására,
  3. a pályázat hogyan kapcsolódik az uniós értékekhez,
  4. a pályázónak milyen a kapcsolata a célcsoporthoz, és a kezelni kívánt problémához,
  5. a benyújtott projektterv összhangban van-e a pályázat alapvető céljaival,
  6. mennyire reális a költségvetés.

A pályázati döntés eredményét a kiíró a honlapján közzéteszi, és arról a pályázó szervezeteket e-mailben is értesíti. A döntés eredménye elleni fellebbezésre nincs lehetőség. A formai elbírálással kapcsolatos hivatalos panaszokat a pályázati felhívás hivatalos e-mail-címén fogadjuk (palyazat@aspektus.hu). Az elutasított pályázóknak jogukban áll online találkozót kérni, hogy betekintést nyerjenek az értékelésbe (pontozás és bírálói vélemények). 

Időterv

Az ezt követő bírálati döntések a rendelkezésre álló támogatási keret kimerüléséig kéthavonta történnek. A pályázat nyerteseivel a támogatási szerződéseket a bírálatokat követő 2 héten belül megkötjük.

Szerződéskötés

A támogató a támogatott szervezeteknek a szerződést és annak mellékleteit elektronikus úton küldi meg, amelyeket elektronikusan kell aláírnia a támogatottaknak.

A program végrehajtása során lehetőség van a szerződés módosítására. A módosítási szándékot a támogató felé írásban kell jelezni. A tervezett módosításra minden esetben csak annak egyedi elbírálása és jóváhagyása után kerülhet sor. A módosítás engedélyéről és annak lehetséges tartalmáról a támogató a pályázót írásban értesíti.

Szakmai támogatás 

A nyertes pályázók részére az Aspektus Csoport kapcsolattartót biztosít, aki végigkíséri a projekt megvalósítását. A nyertes pályázó hozzájárul ahhoz, hogy a támogató konzorcium a saját felületein hírt adjon a támogatott projekt keretében megvalósuló tevékenységről.

A pályázat benyújtása

Pályázni a mellékelt űrlapon 2026. október 12-től lehet! A hiányosan beküldött pályázatokat nem áll módunkban elbírálni!

Az online pályázati űrlap elérhető itt:
https://forms.gle/gCPSnpm1kyw64NMv9

Ha további információra van szüksége, kérjük olvassa el a Gyakran Ismételt Kérdéseket! Felmerülő kérdéseit a palyazat@aspektus.hu e-mail címre várjuk!


Az Aspektus+ regionális támogatási program az Európai Unió társfinanszírozásával valósul meg. Tartalmáért kizárólag az Aspektus Csoport felel, és nem feltétlenül tükrözi az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség nézeteit.